Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Brutális pirossal és szívecskével képzeli a karácsonyt az IKEA

2017. november 14. - Otthon

Matt vagy fényes szívecskékkel lesznek teli idén a karácsonyfák.

Az IKEA amerikai oldala már közzétette, mi mindennel készül a svéd bútorgyártó cég az idei karácsonyra. VINTER2017 nevű kollekciójukban a szivecskéké és a pirosé a főszerep: ez utóbbi nem meglepő, minden évben pirossal robbant a cég. Idén a szív forma mellett a mikulásfigurák és a madarkák kapnak még szerepet, nagyon úgy néz ki, hogy végre leáldozott a szarvasagancsoknak és szarvas figuráknak.

A függődíszek közt egyértelműen a szivecske formából lesz a legtöbb az üzletekben, ezek kerülnek majd a karácsonyfákra: fehér, ezüst fényes, piros matt, piros fényes, piros-fehér norvég mintás pulóverre emlékeztető is akad a kínálatban. Feltehetően kétezer forintba fognak kerülni, már egy-egy darabot kapni a hazai IKEÁkban is, a háromdarabos ezüst szívecske 1600 Ft. 

A karácsonyi kínálat nem áll meg a karácsonyfadekornál, kiterjed a konyhára, a nappalira és a hálószobára is. Azaz ahogy minden évben, most is, szuper sütőformákat, díszpárnákra huzatot, függődíszeket, takarókat, lámpafüzéreket szerezhetünk be, ha tavaly nem tettük volna meg.

Az olyan lakásokban, mint az alábbi, eladó XV. kerületi kislakás, ahol szinte minden bútor az IKEÁból van, elengedhetelen, hogy a karácsonyi hangulatot ne a svéd cégtől szerezzük be. 

Kattintson a képre!

ikea_nappali.jpg

Íme néhány darab a kínálatból:

Fotó: IKEA / USA

A bejegyzés trackback címe:

http://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr2413120028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.