Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Amikor a panellakás találkozik az IKEÁ-val

Kis lakás-nagy ötlet

2016. december 14. - Otthon

Kifejezetten jól áll a panellakásoknak, ha telerakják azokat IKEA bútorokkal és dekorációkkal. Íme néhány példa erre.

A panellakások anno úgy épültek, hogy egyen linóleum padlóval, egyen radiátorral és egyen beépített konyhaszekrénnyel adták át azokat az új lakóknak. Sokan, főleg vidéken a nagyobb lakótelepekre jellemző, hogy a nyugdíjas korosztály még legelső lakóként költözött az akkor csodamenőnek számító panellakásba. A panelek hátránya, hogy adott minden helyiség, és azok méretei is, ritka, ha bele lehet nyúlni az eredeti elosztásba, és több falat is ki lehet venni anélkül, hogy gondot okoznánk - ezt csak azért tudom, mert volt a családban olyasvalaki, aki bár két faltól is szeretett volna megszabadulni, nem lehetett.

A beépített szekrények és konyhaszekrények helyett sok-sok lakásba új, modernebb konyhaszekrények kerültek, és az IKEA, Kika berobbanásával a panelek tulajdonosai is elkezdték felfedezni a lehetőségeket. A svéd bútorcég termékei természetesen a magyarországi lakótelepeken is jól működnek, a jelenlegi ingatlanpiacon több olyan panellakást is hirdetnek, amiket telepakoltak IKEÁs cuccokkal, és nagyon jól tették.

Ennél a XIII. kerületi 50 nmes panellakásnál a konyhát és a tágasnak tűnő tereket kell nézni

0_18.jpg

Kattintson a képre a többi fotóhoz!

Ennél a Mézeskalács téri panellakásnál a család igényeinek megfelelő berendezésre érdemes figyelni

panel_ikea.jpg

Kattintson a képre a többi fotóhoz!

Ebben a XIV. kerületi panellakásban szinte minden az IKEÁból van:

2_8.jpg

Kattintson a képre a többi fotóhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr1012009362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nancsibacsi 2016.12.14. 22:05:46

Egyik konyha se szép. IKEA konyhánál a legjobb dolog a naaaagy, teljesen kihúzható, sínes, csillapított csukódású fiók. Egy ilyet ha kihúz az ember, a hátsó edényt is ki tudja venni az első piszkálása nélkül, mert kiemeli fölfelé. Aztán csak megböki térddel, és szépen becsukódik, csattanás nélkül. Ezekben a konyhákban csak az evőeszközöknek van fiókja, de az is a gagyi, nem a rejtett (nagyfiók, azon belül kicsi).

Az első lakásnál egyébként is egy összecsapott izé, mert:
- Radiátor hogy néz ki?
- Nyílászárók?
- Konyhában mi az a gázcső a fal közepén? Nem lett volna értelmesebb sarokba rakni a tűzhelyet, és akkor egyben lett volna széles munkafelület, plusz odafért volna legalább +1 fölső szekrény.

dorian gray · http://doriangray82.blogspot.com/ 2016.12.14. 22:58:51

"Ennél a XIII. kerületi 50 nm-es panellakásnál a konyhát és a tágasnak tűnő tereket kell nézni"
Őőőőőő,most zavarban vagyok...mert bármelyik normális lakást kiürítem (néhány szék,meg a konyhabútor van az egész lakásban csak kb) ,akkor tágasnak fog tűnni:)

Serrin 2017.01.12. 16:20:28

1. Üres lakásban nyilván sok hely van. Ezzel az erővel bármely 28nm-nél nagyobb lakásban lehet ilyen fotót csinálni.
2. Azokból a székekből fél órán túl nagyon nem kényelmes lehet tévét nézni. Designnak szép, de 1 nap után menne bele 2 nagy szekrény, meg egy kanapé.
3. Legfeljebb airbnb-re, mert szekrényhiány van. Megint csak egy designlakás, amiben tartósan nem lehet élni átalakítás nélkül.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2017.01.16. 02:23:15

A 2-es lakás reális egyedül. A másik kettő reklámcéllal lett berendezve és/vagy lefotózva. (A Füredi parki 46 nm-ért pedig az a 20 milla , az csak egy tréfa, ugye?)
süti beállítások módosítása