Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Meztelenkedni is lehet, ha jó a térelválasztó

2016. december 16. - Otthon

Az egyszobás lakást is meg lehet úgy tervezni, hogy elférjen a kihúzható kanapé és a hálószobának fenntartott ágy vagy matrac a sarokban. Mutatjuk, hogyan.

Azok, akik valaha szakítottak és átcuccoltak a haverjukhoz/barátnőjükhöz, nagy valószínűséggel találkoztak már azzal a problémával, hogy szinte egymás szájában kell aludni, mert nincs több szoba, nincs elég tér több embernek. Az is lehet, hogy csak a rokonok kéredzkednek be néha egy-egy éjszakára, és az egy-, kétszobás belvárosi lakáson kell osztozkodni. A szitu többek közt azért is kényelmetlen, mert látható, hallható a másik, így aztán kollégiumi élmények garmadája tolulhat az ember fejébe, amikor az unokatesót kell hallgatni horkolni. 

A helyzet olyan lakásokban kínos, ahol a nappali kanapéja mellett a sarokban kell aludni, egyvalaki a kanapén alszik, a másik pedig a matracon - vagy akár többen a matracon és többen a kanapén. Pontosan ilyen az alábbi I. kerületi lakás is, ami ugyan 62 négyzetméteres és két szobás, azonban a nappali egyik sarkában kapott helyet a hálónak használt matrac, közvetlenül a kanapé mellett. Van pár trükk, amivel olcsón és gyorsan jó térelválasztót lehet kreálni, de a drágán és kevésbő olcsón is olyan meglepetéseket tartogat, amit érdemes megfontolni. 

untitled_design_7.png

Kattintson a képre a többi fotóhoz!

A fent látott szoba előnye, hogy elég nagy ahhoz, hogy a matracot és az olvasófotelt körbebarikádozzuk, ráadásul elég világos is, szép nagy ablaka van. Így aztán azzal az egyszerű trükkel élve, hogy a kanapét elforgatjuk balra, mögé pedig beteszünk valamilyen térelválasztót, máris helyet nyerhetünk. A tévét ez esetben át kell költöztetni, de ez kis ár azért, hogy a matracon alvók és a kanapén alvók is aligruhában háljanak például a 40 fokos nyár estéken. Így nem látnak rá egymásra folyamatosan.

1. Polcok

Olcsó polcokat bárhol be lehet szerezni, a különböző Facebook csoportokban biztosan akad, amire épp szükség van. A polcokra pakolt könyvek nemcsak takarnak, de a hangot is valamennyire elveszik, így aki a nappaliban tévézik, és nem a leghangosabban hallgatja, nem fogja zavarni a matrcon alvót.

2. Gipszkarton fal

Drágább megoldás, de célszerű, és nem is szükséges egy teljes falat felhúzni, elég, ha pont olyan széles, ami a hálóágyat takarja. 

3. Üvegfal, üvegajtó

Személyes kedvencem a kazettás acélvázas üvegfal, ami a vizes helyiségekben horror, de egy szobasaroknyi helyen térelválasztónak szuper. A nappaliban ugyanis nem lesz vízköves az üveg, és még ha kap egy fehér függönyt, akkor a szoba másik részében dolgozók ne fogják zavarni az aludni vágyókat.

4. Paraván

A paravánok talán a legősibb megoldások arra, hogyan tartsuk meg az intim szféránkat. Ha nemcsak a szó szerint vett paravánokra gondolunk, akkor akár faoszlopokkal is elválaszthatjuk a hálót, de kifeszített kötelek és drótok is jól szolgálhatják a célt.

5. Függöny

A legolcsóbb verzió a függöny, bár ebből is lehet jó drágát is vásárolni, ha valaki például sötétzöld bársonnyal szeretné elválasztani a hálószoba sarkot. Az IKEA és a Kika természetesen rengeteg variációt kínál a függönyrudakra, sínekre és rolókra, érdemes körültekinteően megnézni, mi az, ami emelné a teret, és nem lesötétítené.

A galériában összegyűjtöttem pár szemet gyönyörködtető és kreatív megoldást a térelválasztásra, szándékosan szem előtt tartva azt, hogy öt év múlva is mutatós legyen, és mindenféle stílusú lakásra gondoltam.

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr6812032883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.