Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

4 pici konyha, ami garantáltan megváltoztatja a véleményed

2017. március 05. - Otthon

Mit lehet tenni, ha a kicsi lakásban is szeretnénk jókat főzni, kényelmesen, azaz nem egy rezsón és egy lyuknyi mosogatón szeretnénk húsvétkor főzni? Mutatjuk.

A 30 négyzetméteres, vagy annál kisebb belvárosi lakások konyhái általában annyira picik, hogy épp csak megfordulni lehet bennük. Sok olyan lakás is akad, ahol a konyha a bejárati ajtónál kapott helyet, és egyfajta átjáró a konyha: egyszerre előszoba és konyha. Vagy nem a bejárati ajtó miatt, hanem amiatt átjáró a terület, hogy ott van a fürdőszoba.

Egyik sem a lakberendezők kedvenc megoldása, viszont a pici lakásokban nem sokat lehet variálni a vezetékekkel, így adott a konyha helye. A felújítás így is sokat segít az összképen, és az okosan berendezett pici konyhák máris alkalmassá válnak arra, hogy akár a húsvéti menüt megfőzze az ember. 

Az Otthontérkép 30 négyzetméternél kisebb eladó ingatlanjai közt több olyan lakásban is megoldották a mini konyha felújítását, amiből ihletet lehet meríteni. A berendezésen van a hangsúly, azaz, hogy mennyi és pontosan mi az, ami mindenképpen kell a konyhába? Akad beépített sütős pici konyha, de még beépített hűtős is, mindez egy 25-30 négyzetméteres lakásban, ahol a főzésre és étkezésre kialakított négyzetméter nem több, mint körülbelül 4 négyzetméter.

A Garam utcai eladó lakás, ahol a konyha az előszoba, és még a mosógépnek is be kellett férnie:

11_1.jpg

Kattints a képre a többi fotóhoz!

A 25 négyzetméteres Nefelejcs utcai eladó lakásban a konyha a fürdőszoba mellett van:

7.jpg

Kattints a képre a többi fotóhoz!

A Palotanegyedben eladó lakásban a beépített sütő is elfért a pici konyhában:

konyha_01.jpg

Kattints a képre a többi fotóhoz!

Az eladásra kínált Murányi utcai lakásban a konyhapultot meghosszabbították egy konzollal:

0_14_1.jpg

Kattints a képre a többi fotóhoz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr4212297497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.