Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Csináldmagad nyáresti fények

2017. augusztus 15. - Otthon

A sötét nyári estéken, amikor a csillagok fénye kevés ahhoz, hogy lássuk, hol van a fröccs az asztalon, jól jönnek a saját készítésű lámpások és vízen úszó mécsesek. Íme, néhány ötlet vízálló nyáresti lámpásokhoz.

1. Úszó gyertyák a vízen

Akár még a barátokkal töltött fröccsözős este közben is készülhetnek az elfogyasztott szénsavas víz palackjaiból mécsestartók: olló, PET palackok és egy filctoll szükséges ehhez. Az aljától számított körülbelülnégy ujjnyi magasan rajzoljunk a palackra háromszögeket, majd vágjuk ki. A kapott négy-öt ágú pohárka egymagában kevés lesz ahhoz, hogy úszó gyertyaként működjön, rakjunk bele egy másik levágott PET palack talpat, és máris mehet bele a mécses. Akár 5-6 darab ilyen műanyag pohárkát is betehetünk egy vízzel teli üvegedénybe, amit a kerti asztal közepére teszünk.

2. A karácsonyfaizzók találkozása a krémes tégelyekkel

A karácsonyfára pakolt izzósort nyugodtan használjuk fel nyáron is, mégpedig úgy, hogy az izzókra egyenként húzzunk rá valamilyen átlátszó, áttetsző anyagú búrát. Erre megfelelő a gyerekek megunt játéka, a krémes tégelyek, az alján lyukasszuk ki akkora méretben, hogy beleférjen a karácsonyfaizzó, és már kész is a búra. Akár be is festhetjük spray-vel valamilyen színűre, ha nem tetszik a fehér színe.

3. Sörösdobozokból mécsestartót

A fémes sörösdobozok tökéletesen alkamasak arra, hogy mécseseket takarjanak el a széltől és óvják az esőcseppektől. Az oldalát hasítsuk fel több helyen, függőlegesen, ha ez megvan, akkor a tetejénél fogva egy kicsit lapítsuk le a fémdobozt. A tetején az ivó részt hagyjuk meg, és csak az alját kell levágni teljesen: a meggyújtott mécsesre csak helyezzük rá. 

Az olyan kertekben, ahol kifejezetten jó az áramellátás, mint az alábbi, eladó II. kerületi háznál, inkább csak hangulatkeltésként ajánljuk a saját készítésű mécsestartókat.

Kattintson a képre!

5_10.jpg

Íme néhány ötlet:

Fotó: Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr2312684739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.