Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Álom: klasszikus amerikai vidéki ház

2017. november 11. - Otthon

Az étkezőben a mennyezeten henteseknél látott vas fogasokon lógnak a kosarak és a konyhai eszközök, a nappaliban ázsiai bútorok adják meg a hangulatot. Connecticuti vidéki házat mutatunk be.

Egykori modell alakította át a maga ízlésére a rusztikus connecticuti vidéki házat, ami 1928-ban épült. A tulajdonos számtalan stílust ötvözött egymással, ahogyan neki tetszett. A modell, Bannert édesapja geológus, így került a család Burmába, ahol éveket töltöttek el. Az ázsiai kultúra erőteljesen jelen van az amerikai vidéki házban. A végeredmény elképesztően hangulatos lett: kínai pad és buddhista imakönyv is akad a házban a kandalló mellett.

A nappaliban hatvanas évekből származó szék is van, perzsaszőnyeggel kombinálva, hozzá pedig egy 19. században készült diófa dohányzóasztalt választott a tulajdonos. Az ebédlőben a házban élő házaspárról lóg egy portré, a falat mögötte csokoládé színűre festették, és ami igazán megadja a hangulatát az egész helyiségnek, az az asztal, ami egy connecticuti templom tulajdonosa volt egykoron. A konyha az amerikai házak ötvenes éveit idézi, barbecue grill tűzhely, arra az időszakra jellemző padlóburkolat és az egyszerűség látható. 

ÍME:

 

A klasszikus amerikai countrys hangulatot akár egy budapesti lakásban is meg lehet teremteni. Az alábbi zuglói, eladó lakás erre jó példa.

Kattintson a képre!

0_100.jpg

A 278 négyzetméteres alapterületű házhoz kert is tartozik, amit télen fotóztak le, és annyira szép a hófödte fák látványa, hogy az indián nyár kellős közepén is odavágyik az ember. Amit muszáj ellesni a házból, az a rengeteg természetes anyag, ami ugye a rusztikus stílus fő jellemzője. Bárhonnan is származnak, bármilyen országból valók, minden fából van.

Elegáns otthonok Madárhegyen !

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr4213024986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása