Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Tippek a fűszerek tárolására

2017. október 05. - Otthon

Aki szeret főzni, hülyét kap attól, ha nincsenek kéznél a fűszerei, amikből sosincs elég. Igencsak el tud szabadulni  a pokol, ha úgy tároljuk a fűszereket, hogy rendszeresen kiborulnak, és nem találjuk, amit keresünk. Ezért jönnek most a tippek.

A fűszerek tárolásának egyetlen egy fő szabálya van, ha látható helyre akarjuk azokat tenni, akkor tilos a műanyag tároló. Innentől kezdve bármit lehet csinálni, biztosan mutatós és ötletes lesz. Általában az alap fűszereken túl, mint só-bors pár édességhez való fűszert és egy-két különlegességet mindenki tárol még otthon.

Egy háztartásban szép számmal meg tudnak szaporodni a fűszeres zacskók, így előbb vagy utóbb vagy egy kisebb kosárban vagy a boltokban kapható fűszertárolókban kötnek ki. Az is könnyen előfordul, hogy még az elején odafigyelünk arra, hogy az legyen a tartóban, ami rá van írva, de aztán az évek alatt a hely miatt azt rakunk a liszt feliratú dobozba, aminek éppen kell a hely. 

Az alábbi eladó Kapy utcai lakás konyhájában a legklasszikusabb megoldást láthatjuk a fűszerek tárolására: a boltban csomagban megvásárolt üveges fűszereket egy rúdra akasztották fel. A gond az, hogy kilóg a képből, mivel minden fa és fa színű, így sokkal szebb megoldás lenne, ha a fűszereket tartó fa polcokon állnának az üvegcsék.

Kattintson a képre!

4_11.jpg

Pedig igencsak megkönnyíti a főzést például egy fűszerfal, amit akár a konyhai szekrény ajtóba is belerakhatunk. A fűszerfalnak speciális fali tárolók kellenek, polcok, esetleg vintage fa dobozok, régi bőröndök, tortatálak is megteszik. Ezekből mind pofás fűszertartót lehet készíteni, az alábbi galériában számtalan ötletet adunk ehhez. Az igazán rendszeretők akár saját címkét is készíthetnek a tárolóknak.

A zöldségeseknél vagy a multiknál vásárolt cserepes zöldfűszerek különleges képessége, hogy igen hamar megbarnulnak, elszáradnak, és többet dobunk ki, mint amennyit fel tudunk használni. A zöldfűszereket érdemes levágni, és a száruknál fogva csokorba téve felakasztani valahova. Ha kiszárítjuk, akkor sokkal tovább eláll, így kampókra akasztva, kötélre téve jól mutatnak a bazsalikomok, rozmaringok a vágódeszkák mellett.

Íme némi inspiráció:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr3112884344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása