Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Lenny Kravitz hivatalosan is belsőépítész lett

2017. március 06. - Otthon

Lenny Kravitz befutott mint rockzenész, bemutatkozott, mint színész (Az éhezők viadala, Törtetők), és most debütált, mint belsőépítész. Kravitz Design, ezen a néven alkot.

A 75 Kenmare nevű New York-i apartmanház Lenny Kravitz saját keze munkája. A rocker ikon többlakásos társasházat rendezett be a Kenmare és a Mulberry utcákon, az épületet Andre Kikoski neve emeli a luxuslakások szintjére. A Nolita környéken épült a letisztult stílusú ház, amik tele vannak újonnan épült eladó öröklakásokkal, és ezen a környéken él maga Lenny Kravitz is.

A stílusát máris elnevezték black glamournak, azaz fekete glamournak, de nem a fekete szín miatt, hanem mert belsőépítész munkájában az afrikai művészethez nyúl vissza. A zenész a Times Talksnak beszélt az új szakmájáról, és azt is elmondta, hogy gyerekkorában nagy hatással volt rá, hogy sem a szüleinek, sem a szülei barátainak (mint Miles Davis), nem volt pénzük. A lakások berendezésére is kihatott, mégis elképesztően stílusos és sajátos otthonokat teremtettek maguknak, amit Kravitz "funky"-nak jellemez az interjúban - írja a NY Curbed

A belsőépítészeti stílusára nagy valószínűséggel hatással voltak gyerekkori élményei, amik öntudatlanul vezették odáig, hogy ma enteriőr designerként sajátos stílusáról beszélgethet egy interjúban. A Kravitz Design állítólag kultúrát, minőséget és belvárosi hangulatot ad, ez utóbbihoz hozzátesz, hogy első osztályú elegáns anyagokat használ fel a rocker. Munkáját már most is meg lehet csodálni a 75 Kenmare-ben, sőt, ketten már szemtől szemben is láthatják: ők ketten máris vásároltak is az apartmanházban egy-egy lakást, várhatóan hamar el fog kelni az összes öröklakás.

26highend1-master768.jpg

Kép: New York Times

Magyarországon ritka az ilyen típusú belvárosi apartmanház, talán csak az Andrássy úti újépítéű ingatlanokhoz lehetne hasonlítani - ha szigorúan a belvárosra koncentrálunk. A budai oldalon ugyanis szebbnél szebb apartmanházakat kínálnak az ingatlanpiacon, köztük a Szemlőhegyi újépítű lakásokat, mint amilyen például ez is.

Négyszobás lakás eladó az alábbi budai apartmanházban:

0_15_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr212298599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása