Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Van helye a szófának a konyhában

2017. augusztus 12. - Otthon

A bárszékek és az étkező székek nem feltétlenül kellenek az étkezőasztalhoz, ezt azok, akik úgy döntöttek, hogy költséghatékony megoldás, ha padot tesznek az asztalhoz, bizonyára jól tudják. A pad mellett íme egy másik tipp: a szófa.

A kényelmes kanapék, kárpitozott székek miért ne férhetnének el abban a helyiségben, ahol a főzünk és eszünk? Ezt a kérdést érdemes feltenni, amikor azon gondolkodunk, milyen székeket vegyünk az asztalhoz. A berögzült gondolkodás, hogy csakis étkezőszékek lehetnek az étkezőasztalnál, valószínűleg amiatt lehetséges, hogy a legtöbb lakásban az amerikai típusú konyhák elterjedése előtt külön elválasztott helyiségben állt a konyha. Majd változott a világ, és a nappalival együtt a konyha lett az otthon lelke. 

Az olyan típusú lakberendezési stílusnál, ami inkább a nagyszülőkre jellemző, szintén bátran használhatunk szófát az étkezőasztalhoz. Helyet spórolunk, ráadásul az unokák, gyerekek is jobban elférnek egymás mellett azon, mint az 1-1 darab széken. Pont ilyen az alábbi II. kerületi eladó ingatlan étkezője is, bőven elférne egy szép szófa az asztalnál:

Kattintson a képre!

3_17.jpg

Pont ez az, ami miatt célszerű jól átgondolni, mennyire kényelmes bútorokat szeretnénk az étkezőasztal mellett tudni. A konyhában ugye elkészítjük az ételt, megfőzzük, majd tálaljuk, és sok esetben a barátok, családtagok az étkezőasztalnál ülve nézik végig ahogy az étel készül. Közben beszélgetnek, isznak, rágcsálnak valamit, így órák is eltelhetnek, hogy az asztal körül ülve élvezik egymás társaságát. 

Azok, akik azzal az ellenérvvel támadnák a szófa ötletét az asztalnál, hogy a kárpitot biztosan többször kellene tisztíttatni és nem praktikus, hogy az étkezőasztalnál van, azt tanácsoljuk, hogy könnyen mosható párnahuzatokkal és takaróval bátran használhatják.

Természetesen azokban a családokban ahol kisgyerekek vannak, akik a kezükkel mindent összemancsikolnak, értelemszerűen nem praktikust döntés. Azonban minden más otthonban csak hozzátesz az otthonosság érzéséhez az étkezőasztalnál fekvő szófa. 

Fotó: Pinterest

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr8012692691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása