Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

Pofonegyszerű dísz fillérekből

2016. november 29. - Otthon

Lufi, zsinór és ragasztó, csak ezekre van szükség a legegyszerűbb és legkönnyebben elkészíthető díszhez, amit a karácsonyfára és az adventi koszorúra is lehet tenni.

Brutális panorámájú dél-budai ház eladó

5_6.jpg

Kattintson a képre!

A papírmasé technikához hasonlóan kell elkészíteni a kör alakú, zsinórokból készült gömböt. Először is azt kell kitalálni, milyen színű díszt szeretnénk, ennek megfelelően be kell festeni a zsinórt - ehhez a klasszikus natúr színű zsinór a legalkalmasabb. Ha a festés megvan, és meg is száradt, akkor tetszés szerinti méretre fel kell fújni a kisebb vagy nagyobb méretű lufit, de csak félig. A gömb részét fogjuk használni, mégpedig úgy, hogy a zsinórt elkezdjük rátekergetni. Minél több lesz rajta, annál szebb lesz, de még a tekergetés előtt ki kell okoskodni, hogyan akarjuk felakasztani, és érdemes erre külön számolni a zsínórból.

7a6d66736c0d6d362cd3db75852945a9.jpg

Fotó: Pinterest

Ezután a ragasztópisztolyra van szükség és a ragasztóra, ez fogja összetartani a gömböt, azaz a ragasztó megkeményíti a zsinórokat, amik felveszik a lufi gömb formáját. A kész gömbök alól csak leeresztjük a lufit, és máris lehet akasztgatni, ragasztgatni bárhova. Aranyszínű sprayvel, ezüstös csillámokkal, körömlakkal bármivel lehet még tökéletesítgetni, sőt, aki szeretné, feketére is fújhatja utólag, és nem kell az elején a festéssel bajlódni. A technikával már tavaly is szemeztem, amikor az elkészítéséről készült videó végigszaladt a Facebookon. Akkor nem csináltam meg, de az egyik barátnőm igen, és imádta.

A haladóknak is van már ezzel a technikával újabb ötlet a Pinteresten, mégpedig a hóember dísz. A hóember két lufiból készül, egy kisebből és egy nagyobból, amiket celluxszal kell egymáshoz ragasztani. A zsinórral és a ragasztópisztollyal elkészíthető a figura, majd a kész hóembert fel kell díszíteni. Az alábbi ábrán még kalapot is kapott a hóember, ezt egyszerűen csak ki kell vágni a felső gömb tetejéről, és oda kell ragasztani a kalapot. Ez már nem annyira olcsó megoldás, bár ha a gyereknek van otthon olyan babája, amelyiknek van levehető kalapja, az szerencsés. A szemeket én gombból csinálnám, a sálat pedig függönyből, és a karoknak használt botokat lefesteném fehérre. 

0bf6b9c872809420e098a035ff469c28.jpg

Fotó: Pinterest 

 Hűvösvölgyben gyönyörű ház eladó

1_7.jpg

Kattintson a képre!

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr3512006156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása