Az Otthontérkép homedecor blogja.

Belül tágasabb

Belül tágasabb

77 ezer éves a világ legöregebb ágya

2017. november 26. - Otthon

A világ legöregebb ágyát hat évvel ezelőtt találták meg a régészek Dél-Afrikában, a johannesburgi egyetem régészei úgy ítélték meg, hogy legalább 77 ezer éves lehet az ágy. Ebből is látszik, hogy az alváshoz már az őseink is igyekeztek megteremteni a legideálisabb helyszínt.

Az ősrégi ágyikót nádból szőtték és legalább két négyzetméternyi felületen alakították ki, elég nagy méret ez ahhoz, hogy akár az egész család is elférjen rajta. Azóta az alváshoz kapcsolódó szokásaink rendkívül lassan fejlődtek, ahhoz képest mindenképpen, mekkorát fejlődött a technológia a 19. század óta.

Több ezer év kellett ahhoz, hogy ne a földön aludjon az ember, ahol a rágcsálók és bogarak könnyen elérik, hanem megemelje az ágyat. Még ennél is több idő kellett ahhoz, hogy az ágy külön helyiséget kapjon a házban, a 17. században kezdték el kialakítani magát a hálószobát. Maga a szoba hatással volt az építkezésekre, a házakat később úgy tervezték, hogy helyet kapjon a háló, ezzel együtt a magánélet értékessé és elérhetővé vált.

Azelőtt a királyok és királynők is csak reménykedhettek abban, hogy senki nem zavarja meg őket az alvásban, függöny mögött aludtak, nem külön helyiségben. Azokban a társadalmakban sem volt jelen a privát szféra, amiket a gazdagság és luxus jellemzett, mint például az ókori Róma. Az ágyak az átriumokban álltak, az ott élők élete nyilvánosan zajlott, hasonlóan ahhoz, mint egy bentlakásos iskolában a hálótermek. 

Ma már dolgozószoba sarok is van a hálószobákban, mint ahogyan az alábbi eladó Országút utcai lakásban is látható. 

Kattintson a képre!

9_15.jpg

Európában a 17-18. században elérkezett a nagy házak kora, ezzel együtt az egymásba nyíló szobák korszaka. Egészen a viktoriánus korig nem is volt senkinek baldachinos ágya, hatalmas, saját hálószobájában, amit fa tüzelésű kandalló melegített.

A hálószobák titkai, hogy milyen is a hálószoba, az ágy, a bútorok, már megjelennek a képzőművészeti és szépirodalmi alkotásokban is, gondoljunk csak Madame Recamier-ra, vagy Shakespeare műveire. A technológiai fejlődések elérték a házakat is, a vízvezetékrendszer és csatornarendszer kialakításával a házakba fürdőszobák és vécék kerültek, a hálószobákat pedig már nemcsak alvásra használták, ott tisztálkodtak. 

A nyugati világban a hálószoba az otthon kulcsfontosságú területévé vált, a gyerek játszószobája, a kamaszok búvóhelye, a szülők privát élettere. Ezzel egy időben Japánban például eltolható paravánokkal oldották meg, hogy a szobákat több funkcióval is ellássák: reggelre egybenyitották a helyiségeket és elrakták a tatamikat.

Látványosan sokat nem fejlődött maga az ágy, a legnagyobb újítás egyértelműen Goblin Teasmade-nek köszönhető, aki 1936-ban megmutatta a vízágyat. Az államokbeliek annyira rákattantak, hogy 1987-ben az eladott ágyak 22%-a vízágy volt. A népszerűség a BBC remek összefoglalója szerint az And So to Bed című sorozatnak köszönhető. 

Ma már az sem luxus, ha belsőépítész tervezi meg a gyerekszobát, hogy az minden igénynek megfeleljen. Ilyen az alábbi eladó rózsadombi családi ház gyerekszobája is.

Kattintson a képre!

7_10.jpg

A mai világban a hálószoba több funkciót is ellát, sok lakásban a fürdőszoba vagy zuhanyzó a hálóból nyílik, továbbá vannak, akik itt tévéznek, sík képernyős televíziókon nézik kedvenc műsoraikat, és sokan vannak, akiknek a hálószobájukban van a dolgozószobájuk. A jövő hálószobája a következő 100 évben maximum a technológiában változhat sokat, jöhetnek az öntisztuló matracok és ágyneműk, a tökéletes alvást szabályozó kütyük és a test pihenését segítő különleges lámpák. 

Kutatások szerint olyan hálószobában a legpihentetőbb az alvás, ahol kellően be tudunk sötétíteni, ahol a nap első sugarait valamennyire észlelhetjük, és ahol az ágyneműhuzatok fehér színűek. Emellett még számos más dolog is kell a jó alváshoz, bár őseink láthatóan több ezer éven át megelégedtek a földön alvással matrac és fehér paplan helyett. A tökéletes hálószoba körülbelül olyan, mint amilyen ennél az eladó Ferenczy utcai lakásnál látható.

Kattintson a képre!

11_5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://belultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr213365193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása