Kap egy kis ráncfelvarrást a britek ikonikos épülete, a Buckingham-palota. Víz-és gázszerelők is dolgoznak majd benne és akár összefuthatnak a királynővel is, mert az uralkodó közölte: nem költözik ki a felújítás alatt.
Palotanegyedben egyszobás galériás kislakás eladó
Kattintson a képre!
A következő tíz évben felújítják a Buckingham-palotát, a klasszicista stílusú épület a brit királyi család főhadiszállása, a hosszas renoválásra körülbelül 455 millió dollár értékben költenek. Az ITV News riportja szerint a királynő nem költözik el a felújítás idején, hanem végig ott szándékozik élni. Így feltehetően az évente odaérkező turisták, látogatók továbbra is megnézhetik maguknak a palotát, és a hivatalos bankettek, díszvacsorák sem maradnak el.
Állítólag nem kis feladat vár a felújítást végzőkre, a koros elektromos vezetékeket biztosan kicserélik, továbbá a vízvezetékeket és a kazánokat is érinti a ráncfelvarrás. A 17. századi épületet 1952-ben újították fel utoljára, és azért is van szükség a hatalmas projektre, mert komoly tűz- és vízkárokra lehet számítani anélkül. A közel ötszázmilliós beruházást a Királyi Kuratórium állja, aminek tagja a miniszterelnök és a kancellár is.
A Palota 1703-ban készült Buckingham hercegének, majd 1761-ben III. György magánrezidenciája volt, aki feleségének, Charlotte királynénak vásárolta meg a palotát. A következő 75 évben folyamatosan bővítették, majd 1837-ben végül a királyi család lakhelye lett: Viktória királynő elsőként lépte meg, hogy hivatalos rezidenciájává tette a palotát.
További érdekességek itt:
Összesen 775 szoba található a kétszintes épületben, ahol a brit királyi család tagjai ma különböző apartmanokban élnek. Állítólag sok olyan szoba van, amit anno kínai stílusban rendeztek be, és ma is ugyanolyanok mint anno. A királynő jelenlétét a középen felhúzott zászló mutatja meg - általában augusztusban és szeptember Skóciában tartózkodik, ilyenkor a dísz szobákat is megnyitják a látogatók számára.
A palota 1910-ben és most: